SPORTRÉ Még mindig fiatalok, ám kellően rutinosak, korábban már mindketten nyertek világbajnokságot, ráadásul barátok és edzőtársak is.
Természetesen a budapesti Bushido két kemposára, Tar Lászlóra és Tóth Gergelyre gondolok. Az Ökölharc című Zen Bu Kan Kempo Magazin második számának vitathatatlanul címlapszereplői, hiszen a március végi portugáliai világbajnokságon mindketten aranyéremmel zártak!

Ketten mentetek ki Portugáliába a Kempo Karate Világbajnokságra. Csupán ti képviseltétek hazánkat, ráadásul még segítőtök sem volt. Hogy boldogultatok?
Tóth Gergő: Nem volt egyszerű a verseny, már maga a pástra lépés is felért egy küzdelemmel. Még decemberben döntöttük el, hogy indulunk a versenyen. A szövetség nem tudta támogatni ezt, így sok jelentkező sem volt a portugáliai vb-re. Mi ketten úgy gondoltuk, hogy ez egy jó megmérettetés lenne számunkra. Volt lehetőségünk normálisan felkészülni, és szerettünk volna nemzetközi címet szerezni.

Miből állt a felkészülésetek?
Tar László: A közvetlen felkészítésünk egy három hónapos időszak volt. Nagyon jó mestereink voltak Lévai László és Tar József személyében. Ebben a három hónapban gyakorlatilag heti tíz edzésen is részt vettünk. Eredetileg kesztyűs és pusztakezes full kontaktra is készültünk. A Gergőnél ez meg is maradt, de én a végén a pusztakezes mellett döntöttem.

Gergő, te a 67-kg-os súlycsoportban vágtál neki a küzdelmeknek...
T.G.: Az látszott, hogy a pusztakezes full kontakt nem egy megszokott szabályrendszer Portugáliában, inkább más országokból jöttek jó harcosok. Mivel mester fokozatú verseny volt, így mindenki több éves rutinnal rendelkező feketeöves bunyós volt. Nekem két meccsem volt, ráadásul ez egymás után következett, valamint a döntőben még a hosszabbítás is összejött a mérkőzésemen. Ez így meglehetősen fárasztóan hatott. Voltak furcsaságok a szabályértelmezések körül is.
A döntőben egy korábban a Hanshi Kupán ezüstérmet szerzett portugál ellenfelem volt. Végül életem egyik legnehezebb mérkőzésének bizonyult ez a párharc.

Miért volt annyira fontos számodra a pusztakezes kategória, hiszen korábban már nyertél vb-t?
T.L.: Valóban nagyon fontos volt számomra, ugyanis régen küzdöttem már versenyen full kontaktban, és szerettem volna egy jó eredményt küzdelemben elérni. Bátran mondhatom, hogy heroikus versenyzés volt a döntőben. Az ellenfelem jóval erősebb, jobb állóképességű portugál srác volt. Az első menetben csak ő dominált, lett is néhány sérülésem. A másodikra sikerült összeszednem magam, olyan technikákat alkalmaztam, amivel az ellenfél erőbeli fölényét ellensúlyozni tudtam.
A bírók hosszabbítást ítéltek, ahol aztán sikerült egy köríves fejrúgást mérnem portugál riválisomra,   aki ezután már nem is tudta folytatni a küzdelmet.

Egyikőtöknek sem ez az első vb-címe. Te mikor nyertél legutóbb és melyik címedre vagy a legbüszkébb?
T.G.: 2007-ben nyertem világbajnokságot, akkor kesztyűs full kontaktban Belgiumban. Nagyon büszke vagyok mindkét világbajnoki elsőségemre.
De így tíz év versenyzői múlttal a hátam mögött azt mondom, talán a 2007-es Hanshi Kupán elért győzelmemre gondolok vissza a legszívesebben. Az egy rendkívül kemény ellenfelekkel szemben megnyert torna volt.

Laci, neked ez volt a legnagyobb sikered?
T.L.: Nálam most ez a portugáliai siker az első számú. Különösen azért, mert a döntőben annyira meglepett az ellenfelem keménysége, hogy sokáig magamhoz sem tértem. Úgy éreztem, hogy egyre távolabb kerülök a végső sikertől. Az elején még egy szabálytalan akciót követően K.O. közeli állapotba is kerültem. Ekkor egyébként a bírók felajánlották a befejezést, és én lehettem volna a világbajnok, de nem az ellenfél szabálytalansága miatt akartam győzni.
Persze végül a bírók nélkül is sikerült...